Ferenc Névnap 2021
Új videóval jelentkezett Bödőcs Tibor, amelyben végre lerántja a leplet saját magáról. Az igazság gyomrában című 13 perces kisfilm megmutatja nekünk, hogyan működik a "valódi" újságírás. Beleshetünk egy olyan szerkesztőségbe, ahol az anyagok "baltával készülnek, nem körömvágó ollóval". A szemünk láttára készülnek el a Kipcsak TV Lényeg című műsorának alaposan kidolgozott anyagai, a filmben szereplő híradós bábok pedig remek munkát végeznek: megszólaltatják Bödőcs szülőfalujának lakóit, megkérdezik az utca emberét, de előbányásszák az eltitkolt ikertestvérét, és még nyilatkozik nekik a Nemzeti Művészeti Akadémia humorosztályának igazgatója, Totyi Bohóc is. Ahogy a főszerkesztő mondja: "Ez az év sztorija lesz, nem cseszhetitek el. " (Egy pillanatra ráadásul a Könyves Magazin interjújához készült fotó is felvillan a videóban, amelyet Valuska Gábor készített. ) A kisfilm (amely sajnos egyáltalán nem áll távol a valóságtól, lásd Dragomán György tegnapi posztja) rendezője Zsigmond Dániel volt, az írója pedig ő és Bödőcs Tibor.
Tizenhárom ok, amiről beszélni kell Publikálva 2017. május 27. 18:01 Az öngyilkosság tabu. Nem beszélünk róla, félünk tőle, nem értjük, és nem is akarjuk megérteni, ezért aztán hátat fordítunk neki, elhessegetjük, úgy teszünk, mintha bármilyen problémára az jelenthetné a megoldást, hogy tudomást sem veszünk róla. Megússzuk néhány bölcsességgel, mondván az öngyilkos ember végtelenül önző, és soha nem lehet akkora a baj, hogy valaki el akarja dobni magától az életét. Pedig mint mindennel, az öngyilkosság kérdésével is foglalkozni kell, különösen azért, mert a Netflix sorozatában is látható jelenség, a halálba menekülő tinédzserek kérdése nem csak a filmekben létezik. Félreértések elkerülése végett: nem állítom, hogy egy fiatalabb ember élete értékesebb volna, mint egy felnőtté, de ha valaki tizenévesen úgy dönt, hogy nem kér az életből, ott az őt körülvevő felnőttek és a vele egykorúak vállát egyaránt súlyos felelősség nyomja. Ezt a témát járja alaposan körül a 13 Reasons Why, ami Jay Asher Tizenhárom okom volt című regényének adaptációja.
#2. Az alapkoncepció is adott volt a minőségi alkotáshoz Összességében a kutyás filmekre mindig is vevők szoktak lenni a nézők, többek közt jómagam is, szóval nem volt annyira nehéz dolguk az íróknak – mondjuk láttam már olyan filmeket ebben a műfajban, amik dugába dőltek – de tény, hogy remek sztorit kreáltak Lulu utazásával. És bár nem ez volt az első olyan film, ami egy kutya utazását mutatja be, mégis a drámaibb és a vicces jelenetek remek kombinálásával mégiscsak kiemelkedik a sorból. #3. A történet egyszerű de annál nagyszerűbb A történet középpontjában Channing Tatum karaktere, Jackson Briggs áll, aki fejsérülését követően csak akkor térhet vissza a seregbe, ha a közelmúltban elhunyt bajtársának nyugdíjba vonult kutyáját elviszi gazdájának a temetésére. Igen ám, de Lulu a szolgálata során szerzett poszttraumás stressz miatt majdhogynem kezelhetetlenné vált, éppen ezért, mivel senki sem fogadta magával, a temetést követően sajnos az elaltatás várja majd. Kettejük nagy utazását mutatja be a film, sokszor bohókás ám olykor-olykor komorabb formában.
Voltak költői kérdések is, mint anno Hannah-nál, de itt nem sok értelmük volt. Néha egyáltalán nem illett oda, máskor totál félreértelmezte azt, amit mutattak, és inkább volt zavaró, mint hatásos. Cserébe a színész többször megmutatta, hogy többet is tud, mint a bamba nézés. Amikor a suli folyosón a kirohanást kellett eljátszania, nagyon meglepett. Ja, meg ott volt az autóbaleset, amikor Clay elvesztette önmagát, az autó konkrétan leszaltózott egy dombról, majd Clay sérülésmentesen menetel az iskolában, Zach-nek meg egy karja meg egy lába sérült csak meg? Utóbbi amúgy is híres a gyorsan gyógyuló testrészeiről (tavaly ugye törött térddel rugdosta Bryce-t), most is bicegett, majd betört egy-két ablakot, és amint meglátta a rendőröket, Alex-szel együtt elsprintelt. Mielőtt az évad végéhez érünk, még muszáj megemlítenem a zaklatós szálat, ami talán az egyik legjobbnak ígérkezett, hiszen elég komoly dolgokra vették rá a zaklatók Clay-t. Ráadásul igen feszes tempóban, nem csak egy részben egyszer, hanem szinte folyamatosan kísértették.
A gimnáziumi környezet okán rengeteg szereplőt mozgató sorozat hibátlanul vette az akadályt színészek terén. Fogást egyébként is nehéz találni a 13 Reasons Why egészén, mert rendkívül ügyesen építkezik részről részre, folyamatosan képes fenntartani, sőt, növelni a feszültséget, és úgy beszélni egy rettenetes témáról, hogy az epizódok végén mégis azonnal kéri a néző a következő adagot. A remekül kiválasztott zenék és a múltat a jelennel meglepő ügyességgel összemosó képi megoldások, valamint az egymást érő fordulatok egy percre sem engedik lankadni a figyelmet. A legnagyobb bravúr a téma elegáns és szükségszerűen nyers feldolgozása mellett talán mégis az, hogy a néző nem figyelheti az eseményeket tisztes távolból. Mert aligha akad köztünk bárki, aki ne találkozott volna még hasonló jelenetekkel a való életben. Jobb esetben csak passzív megfigyelőként, rosszabb esetben résztvevőként is találkozhattunk már az iskolai vagy munkahelyi zaklatás különböző formáival, amikről talán nem is gondolnánk, hogy milyen folyamatokat indíthattak be a másik életében.
Ezért példátlanul fontos a 13 Reasons Why, és ezért jó, hogy elkészülhetett, mert az arcunkba tolja azt, amivel ha foglalkoztunk is korábban, biztosan nem vettük elég komolyan, hiszen nem lehet elég komolyan venni. A 13 Reasons Why elérhető a Netflixen, így nálunk is. Pozitívum Rendkívül fontos témát dolgoz fel Remek alakítások Stílusos és lendületes Negatívum Néhány olcsóbb húzás a forgatókönyvben Végszó Kiválóan rávilágít a téma súlyosságára, hogy a sorozat megjelenését követően voltak, aki be akarták tiltani azt, mondván túlságosan romantizálja az öngyilkosságot, és talán felbátorítja azokat, akik hasonló gondolatokkal küzdenek. Ez a hozzáállás a sorozat teljes félreértése, a 13 Reasons Why ugyanis azon túl, hogy saját jogán is kiváló alkotás, sokkal fontosabb az a szerep, amit betölt, és a hatás, amit szerencsés esetben kivált. Feltett egy tabutémát a térképre, elérte, hogy tömegek foglalkozzanak vele és járjanak nyitott szemmel, ez pedig hatalmas eredmény. Kiváló Bátor, stílusos és erőteljes feltárása egy rendkívül érzékeny témának.
Oké, de vajon ki szólt nekik, hogy lezárult a nyomozás? Valahogy annyira idegen volt ez az egész zárás az eddigi történésekhez képest. Jess is ismét elkezdett barátkozni Diegóval – miután Justin meghalt -, aki hiába tűnik most rendesnek, ha valahogy megtudja, hogy Monty-t tényleg besározzák, bármikor bepöccenhet. Az utolsó jelenetben Clay és Tony ülnek az autóban, miközben az egyetem felé hajtanak. És lehúzzák az ablakot. És néha egymásra néznek. Néha meg kinéznek. Néha meg csak előre. És csak mennek az utcán és nézelődnek… Elnyújtott. Mondjuk ez a másfél óra tekintetében már nem osztott, nem szorzott. Az az erénye a záróévadnak, hogy rengeteg mindent akart elmesélni, és hiába volt sok tekintetben ott a buktató, csak le tudott kötni a feszes tempó és gazdag történet. Már csak ezért is kár a rossz szájízt előidéző dolgok miatt. A 13 Reasons Why tehát lezárta az összes szálát, hol ügyesen, hol rémesen, és ezzel el is köszönt nézőitől a Netflix tinidrámája, ami eredetileg egy könyv adaptációja volt, és onnan gondolták tovább a karakterek történeteit Brian Yorkey-ék.
Pedig Hannah nem is az a népszerűtlen, folyton csúfolt lány, hanem egy gyönyörű, életvidám tinédzser, akivel túl sok minden történt meg túl rövid idő alatt. A sorozat elképesztően jó érzékkel mutatja be, hogy élik meg a tragédia utáni időszakot Hannah iskolatársai és tanárai. Van, akit szörnyű bűntudat mardos, és csak egy darabig képes eljátszani, hogy nem nyílt meg alatta a föld, amikor megtudta, hogy köze volt valakinek a halálához. Mások kényelmes hazugságokba, önámításba menekülnek, hogy ne kelljen szembenézniük tetteik következményeivel. A felnőttek felemelt kézzel járnak, senki nem tud semmiről, nem voltak előjelek, érthetetlen az egész, pedig valójában minden ott zajlott az orruk előtt. Különösen erőteljes alakítást nyújt a Hannah édesanyját játszó Kate Walsh, de összességében a sorozat minden színészéről elmondható, hogy kiváló munkát végzett. Katherine Langford narrációja és a visszaemlékezésekben nyújtott alakítása sodró lendületet ad az egyébként súlyos anyagnak, a néző szemszögét biztosító Dylan Minnette pedig olyan hitelesen hozza a szorongás súlya alatt lassan összeomló Clay-t, hogy képtelenség nem azonosulni vele, és a torkunkban érezni minden szívdobbanását.
Bármi is történt. Ez már azért jobb tanulság, de inkább hangzott úgy, hogy Clay csak meg akarja nyugtatni magát, amiért bemártották Monty-t. Elvégre egész eddig ezzel küzdött, ezért is alakult ki a betegsége. Az évadzáróra egyébként visszatértek régi karakterek, köztük Courtney és Ryan, bár túl sok szerepük nem volt. Jessica hirtelen – miután odahaluzta Bryce-t – megszerette őket és a barátjának tartotta mindkettőt. Ryan pedig elég erősen rányomult Winstonra, hogy ő is kapjon maga mellé valakit. Winston egyébként megtudta, hogy Alex ölte meg Bryce-t, de mégsem megy a rendőrökhöz. Egy pillanatra pedig megjelent Hannah is, akit Clay képzelt a tornaterembe, mielőtt megismerkedett volna egy lánnyal. A randi előtt azonban barátaival elmentek elásni a kazettáit (amit előtte Mrs. Baker postázott el Claynek – ami valljuk be, elég beteg dolog), ezzel eltemették az összes bajt, ami történt velük a múltban. Na jó, de ettől hirtelen elmúlik mindenki bűntudata, depressziója és szorongása? Mindenki tehát egyetemre megy, a nyomozás Bryce halála ügyében végleg lezárult, a srácok pedig egyből megnyugodtak, nem problémáztak már azon, hogy ki fog derülni a titkuk.